Napkorong

Hazám

Sokszor valál már életedben
Veszendő, oh szegény hazám!
Tatár, török és német gyilkolt
S haldoklál fényes rabigán:
Mi lesz majd sorsod a jövőben?
Ki tudja azt; sötét titok;
De most, de most, ha rád tekintek,
Csak sírok és csak sirhatok.

Nem gyáva bú e könnyek anyja,
Haragom sirja azokat;
Beszélünk hangos, büszke szóval,
S hazánk még csak névben szabad.
Nem csüggedés e könnyek anyja,
Rajtok tettek villáma ég;
Versengünk puszta semmiségen,
S fölöttünk mind borúsb az ég.

Hah mennyi gúny! győzelmi hymnus
Harsog körűlbe mindenütt,
S a vértől megszentelt mezőkre
Szabadság fényes napja süt.
Nekünk e hang tán síri dal lesz,
S a szent sugár tán búcsufény,
Véres felhőben elhunyó nap,
Halottak gyászos mezején.

Inkább halál, mint gyáva élet,
Igen, vesszünk, ha veszni kell,
De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz
És vérezzünk dicsően el.
Lesz legalább a történetben
Rólunk egy nagy emlékezet
Egy büszke nép élt meggyalázva,
De dicsőn halt, mint született.

1848

Gyulai Pál: 1826 – 1909

Heimat

In deinem Leben schon oft passiert,
verkommst du, oh mein armes Land!
Tataren, Türken ‚d Deutsche töteten
oft am Sterben im Joch Gewand:
Was wird dein Schicksal in Zukunft sein?
Wer weiss das; dunkles Geheimnis;
Aber jetzt, wenn ich dich ansehe,
ich weine nur ohne Kompromiss.

Die Mutter von Tränen ist kein Feigling,
mein Zorn lässt mich traurig weinen;
wir reden mit lauten, stolzen Worten,
das Land ist nur frei im Lügenschreien.
Nicht Trübsal, die Mutter von Tränen,
es kommt von, der Taten-Blitz her;
unsere Niederlage liegt an nichts,
‚d der Himmel wird immer dunkler.

Ach, was für ein Hohn! Siegeshymne
überall hallt laut unser Feind,
‚d von dem Blut geheiligten Feldern,
ein heller Tag der Freiheit scheint.
Für uns wird das klang das Grablied sein,
‚d heiliger Strahl das Abschiedslicht,
die Sonne stirbt in der blutigen Wolken,
auf dem Totenfeld, Trauerschicht.

Besser der Tod, als feiges Leben
man verliert, wenn verlieren muss
kämpfen, bis einen Ungarn gibt,
doch lass, uns herrlich verbluten.
Es wird in der Geschichte stehen
eine tolle Erinnerung,
ein stolzes Volk lebte in Schande,
wie der Anfang, so der Endung.

1948

Fordította: Mucsi Antal-Tóni