Napkorong

Samuel Woodworth:
A VÉN TÖLGYFAVEDER

Mily drágák a szívnek az ifjonti képek,
Ha látni kínálja az emlékezet!
A kert meg a rét, bokros erdőszegélyek,
És száz hely, mit sráckorom szerethetett!
A kiterjedt tó, partján malommal szemben
A híd meg a sziklákról a vízesés,
A szülői ház, fejőcsűrrel közelben,
S a kútban a veder, a durva, nehéz –
A vén tölgyfaveder, az abroncsos veder,
Mi lógott a kútban, rajt’ mohos penész.

Mint kincsre, úgy néztem e mohos jószágra,
S ha jöttem a mezőről napnak felén,
Az élvezet forrását benne találva
A természet legjavát kortyoltam én.
A kezem, a fáradt, mohón megragadta,
S a köves fenékre már zuhant alá;
Majd túlcsordulásának jelét mutatta,
És hűsen csepegve jött fel nemsoká –
A vén tölgyfaveder, az abroncsos veder,
Mi lent járt a kútban, most felbukkaná.

Mily édes volt inni a mohos peremről,
A kútkáván billegve ajkamhoz ért!
Nincs csillogó serleg, mely elcsalna ettől,
Bár mulatós kortyokkal telve kísért.
És most, hogy az imádott lakomtól messze
A bú könnye szememből serkenni kész,
Az elképzelt vizit az atyai kertbe,
A veder, a sóhajtás, mind-mind nehéz. –
A vén tölgyfaveder, az abroncsos veder,
Mi lógott a kútban, rajt’ mohos penész.
____________________________________

THE OLD OAKEN BUCKET

How dear to this heart are the scenes of my childhood,
When fond recollection presents them to view!
The orchard, the meadow, the deep-tangled wild-wood,
And every loved spot which my infancy knew!
The wide-spreading pond, and the mill that stood by it,
The bridge, and the rock where the cataract fell,
The cot of my father, the dairy-house nigh it,
And e’en the rude bucket that hung in the well–
The old oaken bucket, the iron-bound bucket,
The moss-covered bucket which hung in the well.

That moss-covered vessel I hailed as a treasure,
For often at noon, when returned from the field,
I found it the source of an exquisite pleasure,
The purest and sweetest that nature can yield.
How ardent I seized it, with hands that were glowing,
And quick to the white-pebbled bottom it fell;
Then soon, with the emblem of truth overflowing,
And dripping with coolness, it rose from the well–
The old oaken bucket, the iron-bound bucket,
The moss-covered bucket arose from the well.

How sweet from the green mossy brim to receive it
As poised on the curb it inclined to my lips!
Not a full blushing goblet could tempt me to leave it,
The brightest that beauty or revelry sips.
And now, far removed from the loved habitation,
The tear of regret will intrusively swell.
As fancy reverts to my father’s plantation,
And sighs for the bucket that hangs in the well–
The old oaken bucket, the iron-bound bucket,
The moss-covered bucket that hangs in the well!

* * * * *