H.Gábor Erzsébet
Látod, anyukám (2)
Látod, anyukám, teljesült
az álmom és a szép mesém,
az ellen semmi nem szegült,
amiben szentül hittem én.
Látod, gyermeked szót fogad
most is, pedig már nem vagy itt,
fentről követed sorsomat,
létem kanyargós útjait.
Támasz volt mindig két karod,
s biztató, kedves, szép szavad,
szabadon, szívből írhatok,
tollamból ékes vers fakad.
Higgyél a jóban, írj, mesélj,
ne sajnálj adni, kincs a szó,
- mondtad -, s ha fűt a szenvedély,
legyen az lelki írt adó.
Látod, a könyvem úgy fogom,
akár egy drága gyermeket,
miközben csendben dúdolom
neked a legszebb versemet.
Akár egy dal, egy szép zene;
ritmusa, ríme, szárnya van,
s mintha örömport hintene
az éhezőkre, általam.
Az éhes lélek jóllakik,
a szépség mindent átölel,
s ha teljesülnek álmaid,
a föld a mennyhez van közel.
Látod, anyukám, jól vagyok,
minden dalomban benne élsz,
csillagod fénye rám ragyog,
s esténként nékem így mesélsz.
2024.03.31.
|
|
