H.Gábor Erzsébet
Üresen áll
Üresen áll a hintaszék,
nem ringat senkit, régi már,
elmentél drága jó anyám,
lakhelyed rég egy égi vár.
Hiányod néha megfeszít,
kérdezlek, hátha válaszolsz,
s megszánva árva lelkemet
talán majd újra átkarolsz,
mint ahogy rég, ha bánatom
sebeket ejtett szívemen.
Te voltál értő orvosom,
gyógyítóm, védőm, mesterem.
Érezted azt, mit érzek én,
neked is fájt, mi fájt nekem,
könnyeid mosták arcodat,
s mindened eggyé vált velem.
Kinek is mondjam, mondd, kinek,
azt, ami nyomja lelkemet,
hogyha te nem vagy, jó anyám,
ki gyógyít meg majd engemet?
Üresen áll a hintaszék,
nyitva az ablak, fúj a szél,
tehozzád űz a bánatom,
s ezernyi emlék újra él.
Ragyog a Hold, s egy csillagot
könnyező szemmel kémlelek,
te vagy az, érzem, jó anyám,
s fényedben csendben elveszek.
2024. május 3.
|
|
