H.Gábor Erzsébet
Nem érdekel
Nem érdekel már a korom,
iszogatva drága borom,
élvezem az életemet,
mielőtt még mélyre temet
sorsom éltes vén lapátja.
Arcom ezer redő szántja.
Hadd szántsa csak, mert a lényeg,
arról szól, hogy miként élek,
nem arról, hogy ősz a hajam -
szeretem én így is magam!
Ma már vígan hetvenkedek,
új ruhát is gyakran veszek,
számat festem, szemem szintén,
kevés nő van olyan, mint én;
életvidám, boldog, mókás,
minden szoknyám tarka rózsás,
piros blúzok, sárga blézer.
Amit teszek, sose kényszer,
akaratom szabad madár,
nem kerget az időhatár.
Főnököm sincs, magam vagyok,
bár a térdem olykor sajog,
s néha napján fáj a hátam,
tegnap mégis hegyet másztam.
Nem hagyom el sose magam,
becsavarom ezüst hajam,
számat piros rúzzsal festem,
igaz, fonnyadt már a testem,
de a ruha eltakarja,
Sárika meg le van sz*rva!
Ő az, aki mindig megles,
irigy reám, sose kedves,
féltékeny, mert szomszéd Feri,
nekem bókol és nem neki.
Igaz, Feri nyolcvan éves,
de ha nevet olyan édes,
nincsen foga elől egy se,
s úgy megy, mint egy öreg medve,
de egy igaz, aranyember,
szíve tele szeretettel.
Egyszer megkért, menjek hozzá,
a csillagot is lehozná…
Addig mondom azt, hogy soha,
amíg nem lesz újra foga!
|
|
