Napkorong

Könnyű lehet embergyermeket fogantatni, ha kívánjuk,
De milyen nehéz felnevelni, megerősíteni, csiszolni,
Tudni, hogy még szellőben sem hajlik a földig,
Vagy ha meg is hajolna, tudni, hogy felemelkedik.

Olyan szép, amikor kicsi, egy kis angyal a bölcsőben,
Amikor beszélni kezd, amikor csak melletted ül,
Amikor te vagy az ő világa kezeivel a nyakad körül,
Amikor a mosolya bőséges és azt sem tudja, mivé nő.

Kincs ő a kincsek között, első két fogával,
Kis gombocska orral, rügy méretű szájjal,
Ritka, selymes hajjal és puha arcocskával,
Tiszta szemekkel, mégis gyakran könnyekkel.

De milyen nehéz lesz, amikor sírása átcsap a te sírásodba,
Amikor zokogásod között érzed majd az ő fájdalmát, ahogy benned fáj,
Amikor nyugtalanságod nedve lesz a nyugalmának tápláléka
És mennyi éberség védi meg őt saját ártatlanságától!

Tiszta gyermekillata bevésődik lelkedbe,
Álmodba ringatod majd mellkasodon, énekelve,
Álmában angyalokkal fog nevetni, mintha nem is emberi gyermek lenne,
Hanem Isten törékeny gyermeke, talán Krisztus az öledben.

De, amikor megteszi az első lépést, ő lesz az első búcsú,
Minden egyes lépéssel távolodik tőled,
Minden pillanattal távolabb kerül
És minden ölelésben lesz egy csepp távolodás, ezt meg kell értsed.

Ez az a tiszta SZERETET, amelynek szennyezetlen a mértéke,
A kegyelem és az erő forrása, a fájdalmak legmélyebbje,
Szent imákban áldott, a lélek és az elme ura,
Mérleg a rossz és a jó között, sokkal erősebb nálad, nemzés asszinya.

Mert gyermeked nem a tiéd, hanem Istentől kapott lélek,
De szeretettől szeretetnek, természetfeletti áldozat,
Ha áthaladsz a Mennyen, ha áthaladsz a Poklon, óvd őt ugyanazzal a szeretettel,
Amíg létrehozásod be nem teljesedik és akkor valóra váltottad sorsodat!