A telihold fénye besurran a házba.
Ott, az összest, akik az éjbe fulladtak a tükör kirázta,
Mind fehér arcú és a mélybe sűlyed,
Amikor a hold előbújik, fényét befogja az ablaknak szárnyas redőnye.
Íme, még fehérebb, olyan lopakodó, mint egy macska,
Mászik az ereszcsatornákon és helyezkedik az ablakokra,
Hosszan csókol, csukott szemet, apró szájat
És a legtitkosabb szerelemben imádhat.
Elhagyva a falut, kitört a síkságra,
Hirtelen lerázta magáról a port, hogy többé szemem ne lássa,
Nyúlként méregette az erdőket, gyümölcsösöket, birtokokat,
Füleit hegyezve, majd a zöld zab vetésen fény sugara áthaladt.
