Mozdulatlan áll Sierra ölében,
Több ezer tél múlt már el időközben.
Madarak szárnyalnak fáradtan csúcsig,
Mindent láttál már, s te itt vagy még mindig.
Széled az idő, mint lombod a kék égbe,
Történelem súg a kérged belsejébe.
Oly tiszteletet parancsolsz, mint ősi istenek,
Szívemmel ölellek, hogy szeretve érezzelek.
Ágadról hull a csend, mint puha pelyhek,
És én csak nézlek... benned megpihenek.
Végtelen az én nyugalmam, ahogy hozzád símulok,
Te vagy az élő múlt és én csak egy pillanat vagyok.
KiberFeri - november 13 2025 19:43:10
Nos, igen szépen írt ismertető versed élmény volt olvasnom. Jó, ha mondom! 5*
Ha ezek a fenyők mesélni tudnának...
Poértaöleléssek, kalpag emeléssel? szívből gratulálok!
jocker/Kíber/Feri
