Maszk mögé bújt a falu népe,
Kolomp szava cseng esti kékbe.
A bundák alatt a tánc dobban,
Jég recseg, olvad a hópaplan.
Busó szökken a máglya körébe,
Fapofa vigyorog tél szemébe.
Tűz csókol szalmát, roppan a csend,
Hamvával száll el a dermedt rend.
Tészta nevet lisztes kézben,
Fánk illata száll a szélben.
Bor megcsillan és cseng a pohár,
Nevetésből épül a határ.
"Kisze" szalmabábja vízre szállt,
Viszi bajunk, viszi a halált.
Jön a hír az ágak rügyével,
Élni hív, a tavasz már közel!
Zajjal verjük, fénnyel űzzük,
Ami fázott, most elűzzük.
S míg hamu hűl a föld ölén,
Zöld álmokat sző a remény.
*("Kisze": Szláv eredetű szó, általában a "rosszat", savanyút, a régit jelenti.
A kisze = a tél és a nyomorúság megszemélyesített „savanyúsága”.
Nem ember hanem egy állapot neve, amitől közösségi rítussal búcsút vettek. )
