Rám szakadt hiányod alatt vergõdöm,
s körömszakadtig téplek magamból,
de Te
kacagsz rám a véres felhõkön,
suttogsz fülembe süket falakból.
Felemészt a magány néma pokla,
a kételkedõ, gyûlölõ rettegés.
Lehetnék-e két karodnak foglya?
Gyújthatnék-e benned szenvedélyt?
Tébolyult mosollyal arcomon
dühösen szorítom torkomat,
csak állok lehajtott fejjel
és a sírás fojtogat.
Manga lany - április 30 2008 22:03:34
Gratulálok, nagyon szép, hatásos mûvet olvashattam, köszönöm
alliteracio - május 01 2008 06:22:55
Isteneeem....micsoda vers!!!
Szívettépõen ordít belõle a fájdalom...Még az én torkom is elszorult, ahogy olvastam.
Nagyon hatásosan leírtad elkeseredett bánatodat!
Ölellek:
Ági
denes - május 01 2008 06:48:32
Valami tehetetlenség-érzés árad belõle és reménytelenség és ez szinte kézzel fogható.
loretta - május 01 2008 19:10:27
Gyönyörûszép vers! Remélem, leszel még két karjainak foglya.
