Napraforgó ként forgok a mezőn,
Ragyogó teremtményed után
És amikor meghajolsz az utazó horizonton,
Arcom a földhöz lehajtom és is, babám.
Így görnyedve ülök egész éjjel,
És csak amikor reggel felkelsz,
A ködtől megszabadulva nehéz homlokomat,
Én is emelem szomjasan feléd arcomat.
Magamba szívom a küldött sugarakat
A szorgalmas reménnyel teli mezőn
És érzem, fokozatosan, ahogyan a megerőltetett idegeim,
Megtelnek egy őrült, tomboló, viharos anyaggal.
Ez végigfut az egész testemen
És lázadó hullámként felmászik ütőeremen,
Amíg beteljesült gyümölcsöt terem és
Összeköt lényem minden virágával, a napraforgó szerelem.
KiberFeri - május 22 2026 19:52:24
Drága Barátom.
A gondolatsorod, egyszerűen nagyszerű a maga fökségfességétben.
Köszönöm az olvasási élményt!
Üdvözöllek =FERI
