Gondolsz valakire hosszú éjszakákon át,
Pedig õ sohasem gondol vissza rád...
Látod õt ott, hol porzanak a távoli utak,
De õ nem vesz észre, túl átlátszó vagy...
Figyeled a szemét, s már régen érezheted,
Hogy izzani, lángolni sohasem fog érted...
Látsz két erõs kart egy karfán pihenni épp,
De annak ölelése sohasem lesz tiéd...
Hallasz egy hangot, ismered már jól,
Viszont a köszönés most sem neked szól...
Nézed a száját, a forró ajkakat,
De csókolni téged sohasem fognak...
A szerelem, a vágy kínoz téged rég...
Ugye megértetted? Ez a reménytelenség.
