Ködös februári szürke délutánon
hajlotthátú ember kéreget a megállón
A távolbol fedíszített fekete lovak
húzzák a halottas szekeret,utánnuk
a menet szaporán lépeget.
A napnak lassan vége,leszáll az este,
hideg,zuzmarás lehelet száll mindenre.
Lassan fehéredik az utcák kövezete,
gesztenyét árul egy idős nénike
tűz fölött melegszik a hideg keze.
Gondolkodom a halottas meneten,
egy élet kialudt a nagy mindenségben.
Talán jobb is annak ki elment
nem szenvedi tovább a kínzó életet,
kiket itthagyott fáj az emlékezet.
Harang szól,játszik a gondolatommal
az életünk kiszámíthatatlan órájával.
Megérintett a hirtelen jövö gyászmenet,
mintha tudatni akarná velem,hogy a
halál árnyéka egyre közelebb.
