Ez az én dalom...
Emberi nyelven csak az ember tud beszélni,
ahogy a dalaimat se írja meg senki helyettem senki.
Nem nyomkodom a kijelzőt, hogy meg mondja mi legyek,
a sorok mögött én állok, nem valami gépi szöveg.
Van egy aki a telefonba beírja, mit napközben hall,
öt perc múlva már a mobilján szól az új dal.
De én nem voltam híve soha sem ennek,
jobb, ha a kezek a saját eszük után mennek.
Nem kell szűrő, nem kell filter a szavamra,
nem kell program, hogy rájöjjek, mit akar a ma.
A szív, ha ver, az agy, ha ég és a fülem ha hall, a saját eszem tudja, hogy szívből jön a dal.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Nem akarok lenni sablon a falad közepén,
nem kell az instant-hírnév egy kattintásnyi remény.
A sor, ami megmarad, nem attól él soká,
hogy hány megosztás kíséri az éjszakkon át.
Tintaszagú ébredés, kockás füzet és tiszta lap,
ahol a hiba is enyém, mégis az enyém marad.
Minden elírt szóban ott a kezem munkája,
a törlés helyett inkább összegyűröm és kidobom a kukába.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Nem kell szponzor, hogy legyen szív a dalban,
nem kell like-vihar, hogy értsem, mit akartam.
Ha el is bukik a dalom, legalább az enyém,
nem egy eszköz írta helyettem a reményt.
Mert egyszer elhallgat majd a hálózat zaja,
és nem marad más, csak az ember szava.
Kiderül majd, ki tanult meg élni, mért kapja a gázsit,
és ki nem csak megtanult, megosztani bármit.
Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Ha minden kijelző egy pillanatra elsötétülne,
a gépi hang a csönd mögött végleg szétesne.
Akkor derül ki, hogy a földön ki marad még talpon,
aki papírban hitt, vagy aki a felhőben aludt folyton.
Mert a saját kéz, a saját ész írja a sort, amiben van még ritmus,
nem pedig telefon, egy gép, vagy egy algoritmus.
Ez bizony az én hangom, nyers és szabad,
nem frissítés kell hanem, csak igazi szavak. Mert a saját kéz, az a saját ész,
írja a sort, amiben én hiszek még.
Nem töltöm fel, hogy más döntse el,
ki vagyok, mit ér a szívem, mit ér a jel.
Ez az én dalom, nem egy alkalmazás,
nem vezérel a kód, csak a szabadság.
Ha írok, hát írok, nem másnak, magamnak,
hús-vér betűk ezek, nem virtuális szavak.
Ha írok, hát írok, a csöndbe, de csak magamnak,
és ha meghallod, tudni fogod, ez nem gép, ez egy ember hangja.
Maradjon inkább tintás, gyűrött és sebzett a lap,
mert amit kézzel írunk, az marad csak igazán igaz.
Gubacsi Sándor |
|
