Kérlek, ne bánts....
Előtted állok, némán, lesütött szemmel,
de nem hallom hangod, csak nézel engem csendben.
Előtted állok, és már nem várok semmi jót,
csak egy végső ítéletet, egy elcsépelt, fáradt szót.
Előtted állok, de csak nézel a szemembe,
megvető pillantásod tőrt szúrkál szívembe.
Ha szemmel lehetne ölni, már régen nem lennék,
a szemed tüze ellen akármit is tennék.
Kérlek, ne bánts, annyian bántottak az életben,
nem akarok élni már soha sem félelemben.
Kérlek, ne bánts, hiszen én sem bántalak,
éljünk egymás mellett, a csillagos ég alatt.
Kérlek, ne bánts, mert a sebem éppen elég,
elég, hogy a világ körülöttem rideg és sötét.
Kérlek, ne bánts, mert a szavad éles tőr lehet,
inkább nyújts felém, ha tudsz, egy védő kezet.
Előtted állok és már alig hiszek magamban,
annyi megtört ígéret zúg még a hátteremben halkan.
Minden hangos szó egy újabb mély zuhanás,
ahol nincsen, csak végtelen szakadék és fázás.
Előtted állok, de már többet nem védekezem,
csak várom, rád talál-e bennem még az értelem.
Ha most is csak ítélsz, és nem látsz a szavakon túl,
egy megtört lélek tűnik el csendben, hangtalanul.
Kérlek, ne bánts, annyian bántottak az életben,
nem akarok élni már soha sem félelemben.
Kérlek, ne bánts, hiszen én sem bántalak,
éljünk egymás mellett, a csillagos ég alatt.
Kérlek, ne bánts, mert a sebem éppen elég,
elég, hogy a világ körülöttem rideg és sötét.
Kérlek, ne bánts, mert a szavad éles tőr lehet,
inkább nyújts felém, ha tudsz, egy védő kezet.
Nem kell, hogy ments meg, csak érts egy percre meg,
milyen, mikor a csönd is csak téged fenyeget.
Egy ölelés néha többet ér, mint bármilyen beszéd,
egy halk “maradj velem” átírhat egy egész életet még.
Látod, a vállam mennyi súlyt hordott el,
hogy milyen sok a kimondatlan, üvöltő jel.
Ha most is eltaszítasz, elfogy minden erőm,
csak egy halk könyörgés marad bennem, belülről.
Kérlek, ne bánts, annyian bántottak az életben,
nem akarok élni már soha sem félelemben.
Kérlek, ne bánts, hiszen én sem bántalak,
éljünk egymás mellett, a csillagos ég alatt.
Kérlek, ne bánts, mert a sebem éppen elég,
elég, hogy a világ körülöttem rideg és sötét.
Kérlek, ne bánts, mert a szavad éles tőr lehet,
inkább nyújts felém, ha tudsz, egy védő kezet.
Ha látnád belül, hogy hány darabban állok,
talán nem ítélnél gyorsan, mint a vádaskodó világod.
Ha éreznéd, hányszor sírtam hangtalan,
megértenéd, miért reszketek minden új hajnalban.
Lehet, hogy holnap már erősebb fogok lenni,
de ma még minden kemény szótól, távolabb akarok menni.
Ma még csak annyit bírok, hogy halkan suttogom el,
ne légy az, aki végleg összetör, légy inkább az, aki felemel.
Kérlek, ne bánts, annyian bántottak az életben,
nem akarok élni már soha sem félelemben.
Kérlek, ne bánts, hiszen én sem bántalak,
keressünk egymásban mégis valami szabadabbat.
Kérlek, ne bánts, mert a sebem éppen elég,
elég, hogy a világ körülöttem rideg és sötét.
Kérlek, ne bánts, ne legyen több éles tőr szavad,
csak egy kéz, amelyre rátehetem a reszkető maradék magamat.
Gubacsi Sándor
|
|
