...öreg volt már, kezein a ráncok folyómedrek,
tanúbizonyságok, kiérdemeltek.
Hogy önmagamra leljek, azért jöttem el,
érezni, ahogy a tér emel
és körülmos, mint egy eldobott követ...
... és az Úton annyi mindent láttam....
és majdnem megtaláltam a hitet.
- „Elhoztam. Nézd, a csillogása szinte már vakít.
Felelj nekem, amint találtam igazán a hit?”
Szavaimra a Mester némán rámtekintett.
Sokáig nem szóltunk, csupán gondolatban.
Az ég becsurgott a tetőn résein át,
pedig úgy tűnt oszthatatlan.
-„Nézd – szólt a mester – e darab kék eget.
Az egész sebei a részek.
Hited az egész része bár,
de sosem éri el az egészet.
Ember vagy, kevésled mindennapjaid,
de gondold el - míg éled átlagperceit -,
hogy múlt, jelen s jövő között
csupán egy pillanat a híd,
és a Részek így alkotják az Egészet.”
