mint két ázott
veréb egy ágon,
az ágyon...
ketten...
ülve, csendben
hajtogatjuk - mint a plédet -
önmagunknak, hogy
ez így jó, én neveltem:
visszatérő, messzejáró,
velünk mindig szembeszálló,
saját útját nem találó
érték... rendben(?)
tűz perzselte
ház falában
nevünk,
mint a mestergerendában
a bélyeg, ott áll vésve
lelke mélye
legrejtetteb, mély zugában:
szeretünk.
