A dombról nézve
végtelen a sík.
Testén, mint erek az alkaron,
vonagló folyó – az alkonyon
át a szelek a csendet görgetik.
Menni kell
a téren át a szélben
a boltos köpenyében,
hogy csillog a nap.
A kertekben a hangok,
szomszédasszony és galambok
szállnak és a nagyharangok,
az út mentén az aggok.
