Fényben fürdik a föld, árnyék borul a lugasra,
s te halkan szólsz; csoda lengi be a légteret.
Minden szavad – az élet guzsalyán –
szent, drága képpé formálta reményemet.
S szeretlek. Ma ott ülsz a kertben,
s öledben ujjaid szálakat fonnak.
Életem úgy tapad hozzád, mint ezüst gombolyag:
kezedben van. Fejtsd hát le rólam is a szálakat.
