Az ajtóban hagyjuk ruháinkat meg a port
És mindazt, amit a világ mondott rólunk;
Megáll az idő múlása,
Amikor odabent, már csak ketten maradunk.
Meleg pára, mint lassú lélegzet,
A tükröt és a falat beborítja
És bőrödet a bágyadt lámpa fénye,
A reggel tiszta színében uralja.
A gőz perzselő fehérségében elmerülünk,
Fény és selyem fürdőjében,
Hol szavakra már nincs szükségünk,
Csupán meleg és érzéki formákra.
A víz simogat és egyesít minket,
Mint a lángoló vér visszhangja;
Szelíd árnyak hulláma örvénylik,
Az elengedés testünket megújítja.
Parfümmel öntözött bizalmasság,
Víz és vágy titkos tánca,
Hol minden, mi volt véget ér, mert a víz kihűlt;
S vacogunk, didergünk, ami lelki csendünket zavarja.
