Már nem is tudom talán, e szó mit jelent;
az én Anyám már oly rég nyugszik odalent.
Kimondani e bûvös szót, lassan elfelejtem;
hét lakatra zárva, szívem mélyén rejtem...
Pedig milyen szépen hangzik:" Édesanyám"!
Varázsereje van e csodálatos szónak!...
Éltetõ forrása, minden szépnek- jónak
mit Õ jelentett egykor, törékeny szívemnek.
S ápolója volt megsebzett lelkemnek,
mikor kimondhattam sóhajtva:" Édesanyám"!
Hosszú éjszakákon át, hogy aggódott értem!
- mikor az élet kapuját kinyitva,utamra léptem-
Mennyit sírt miattam, az én drága Szentem!
S mily nagy volt öröme, amikor haza mentem!..
Könnyekközt rebegte szám:"Édesanyám"!
És mikor a bajra mindig, csak baj következett,
jó Anyám nembírta terhét s megbetegedett.
Vad kínok marcangolták agyon-fáradt testét;
el akarta engedni már magából a lelkét...
De rám még mosolygott az "Édesanyám"!
Aztán egy szép napon-mielõtt hozzá mentem-
nemgyõzött várni már,szegény drága Szentem...
Elment.Nem is búcsúzott,csak csendben félreállt.
Arcára mosoly fagyott s lelke mennybe szállt...
remegõ ajakkal suttogtam: "Édesanyám"!
Amikor a kék eget könnyes szemmel nézem,
Anyám intõ szavait, százszor felidézem: -
"Adhat az élet kincset, márvány
s gyémánt palotát, csak egyet
nemadhat kétszer: "Édesanyát"!
De nagyon jó
