Ébren álmodok, s álmomban ébredek,
mert még mindig csak érted remegek.
Érzem, ahogy dobogó szívvel átölelsz,
ahogy minden csókban örömöt lelsz.
S mégis attól félek, hogy ez csak álom,
Felébredek, s a reggelt átkozom.
Ha tudnád, hogy mit érzek! Istenem!
Ha tudnád, hogy lassan elvérzek.
Nélküled...
hát engedj magadhoz közel,
hogy ha a szó kevés, majd a szív átölel!
S evezek hozzád, áron, vízen át,
Csak halld meg végre szívem hangját!
Itt vagyok! Távol, s mégis közel.
Még bennem élsz, s lelkem örökké átölel.
Bodros felh?k fölé szállok,
Hátha köztük Rád találok. Hol vagy?
Megyek hozzád, csak kérned kell
Csak egy szó, s két kezem újra átölel!
