Végtelenbe hajló fûtengerbe vágyom
hol gyémánt harmatot szór a bakfis hajnal,
szél csókol nyakamba csalános illattal
s a Nap ölel át, ha hûs ajkától fázom.
Fekete musztáng hátára álmodom magam
ki az éjbõl száguld a hajnalba velem,
hol gyönyörû az ég akár a szerelem,
bíbor láthatárba olvad ámuló szavam.
Pacsirta dalát kínálja muzsikának
a derû palástját viselõ friss reggel,
s rá egy víg tücsök ciripelve felesel,
hol az élet nyelvet ölt a zord halálnak.
Füves sík, ez lelkem legszentebb helye
itt barangol otthon, mint egykor a nomád
ki érti a bíbicet, s mit suttog a nád,
kinek, mint anyja haja olyan a puszta füve.
Torma Zsuzsanna - május 09 2008 08:30:22
Csodálatos, és a rímek is nagyon jók, ahogy a versszakok elsõ és utolsó, valamint a második és harmadik sora összecseng!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Hedzsi - május 09 2008 22:30:23
Mily csodálatos, hogy van világ
Mily csodálatos, hogy van ember
Mily csodálatos, hogy az ember tud beszélni
Mily csodálatos, ha egy ember ilyet tud alkotni!