Emberként élve, lestem életed,
Az örömöd, bánatod,
S minden érzelmed.
Semmisnek véltem a kínt,
Mi minket övezett,
Újra kellett a csók,
Mert éhes vagyok
Szerelmedre.
Amint együtt fekszünk,
S együtt élünk,
Együtt töltjük el az idõt.
Nem érdekelve perc, óra,
Kapható lenni minden jóra
Álmom, s Te magad!
Félteni tested, s szerelmed,
Mindennél többet ért.
S látni elveszteni Téged,
Mint megannyi átok, s szenvedés.
Éhes vagyok!
Csillapítsd vágyam hangoddal,
Mosolyoddal, s féltett jóval,
Kinccsel, s égõ szenvedéllyel,
Hogy mikor gyõzök történelmem legyen,
S a történelem egyszer megjegyez:
