Szobám ablakából elmerengve nézek,
A múltra gondolok,a jövõtõl félek,
Nem csillan fel szomorú életem egén
Soha többé a várva-várt remény,
Még mindig várom,hogy kopogj,s belépj,
De tudom,hogy nem jössz,s így nagyon nehéz.
Talán így megy el felettem továbbra az élet:
Semmi és senki nem hoz többé reménységet!
Kondrakati - május 22 2008 13:21:23
Szia. Tetszett a versed mondanivalója, ritmusa, és a verssorok végének összecsengése. Számomra ettõl jó egy vers. Gratulálok: kondrakati
totherzsikati - május 22 2008 21:57:50
Nagyon köszönöm
Erzsi
