Pereg a homok,
éjek és nappalok telnek el.
Gyûlnek a sorok,
csikorgó örök lét ölel.
Sötéten tekint rám
a csillagszemû végtelen...
Érzem , nagyon fáj,
s nyelem a könnyeket.
Téged kereslek
ott túl a fényeken,
Téged kutatlak,
mindig, szüntelen.
Részem lettél,
pedig nem akartalak,
megérintettél,
de bennem zöldellt a harag.
Keserû lángokkal perzseltelek,
vezekelted mások bûneit,
most nélküled reszketek,
láncra fûzöm közös perceink.
marica - május 22 2008 13:04:33
Fantasztikusan szép! micsoda kimeríthetetlen változatoságban és gyönyörûségben lehet a szerelemrõl írni!
Ez is cseppje a csodás szófonatoknaK.
SZ: Maica
sziszifusz - május 22 2008 13:33:16
Micsoda lelki konfliktust rejtenek utolsó soraid!
Az egész utolsó versszak.
Késõ bánat? Megérintettél, de nem kellettél,- most nélküled reszketek... Csodás vers!
kormi37 - május 22 2008 15:11:42
Nagyon szép ez a része láncra fûzöm közös perceink.
Az egész vers tele érzelmekkel, vágyal, odaadással. nagyon tetszik.
Grat. Szeretettel:Kormi osztályzom is.
loretta - május 22 2008 15:40:25
Elõttem már mindent elmondtak. Én csak gratulálni tudok.
