Nem tehetnek értetek semmit, már bekövetkezett,
Létrehozták az emlékdaráló szövetkezetet,
Ma még nyugodtan zsibbad a Nap az égen,
Ébenfekete árnyékunk még hullámzik a szélben,
De egyszer csak a táska mélye elsötétül lassan,
Fedelén a zár alattomosan kattan,
Elviszik, címkézik, osztályozzák, elpakolják,
A táskákat majd szenvtelenül a tûzre dobálják.
Maryam - május 26 2008 18:05:08
Kicsit irónikusnak érzem. Az emlékeink mindig velünk maradnak, amikor akarjuk, elõhúzzuk a rég elfeledett helyükrõl, és emlékezünk! Érdekes gondolat.
