IV. ének
Hamvas éjen t?z ropog, szikrázó pernye száll,
Színes füstkarikák övezik, e széles nagy határt.
Nagy fülekkel, s patákkal morgó kis ember,
A természet h?s pamlagán szenderegve megpihen.
Élt sok csodát, s dolgot, éji lepkét, virágot, madarat,
Emléke a nappal, mely lassan kezd, pirkadat.
Mocsár szélén sok-sok örömláng b?zös gáza,
Fáklya, s gyertya fénye, mely kunyhód világa.
Éjjel-nappal járod erd?t, mez?t, s fennsíkot,
Becézel vadat, madarat, s fürge kisgyíkot.
Ismer?st, ha látsz, magadfajtát egyet-kett?t,
Kik, úgy ahogy te, kerülik az emberölt?t.
Pici világod, hajlékod szép, de szerény,
Vagyonod nincs, csak jó szíved teli erszény.
Éjszaka mi tiéd, hozol álmot, boldogat,
Fele életed így éled, s nem visz kárhozat.
Léted másik fele, ember, ki halandó úr,
Gyarló, tudatlan szíve, néha másokat fúr.
Hadüzenet, e világ emberének, nap, mint nap,
Életben maradni, míg tart er?, s tart a had.
Kicsi manó, ki kobold, tiéd a sötét éjszaka,
Tündérek egész serege járt körülötted valaha.
Csodás kertbe tévedtél, hol ebnek kunyhója,
Beszél? fa, énekl? f?, s virágnak színes árnyéka.
Palotának úrn?je, várának nagy királya,
Éltek együtt, mi kertnek ?k gazdája.
Habzó nedv? borban, láttak szép kék eget,
Ebük, mi védte, e kertet, mint test?r sereg.
Mid?n egyszer lakomára hív az úrn?,
Éjszakai koboldból, nappali ember elj?.
Mulat az embersereg, s derül nagyokat,
Míg a hölgy varázsol cserépre mázat, virágosat.
Két szép keze alatt, mi terem, b?ség,
Kemencében t?z ropog, s körötte h?ség.
Mily jó illata, friss kenyérnek, mi pirul,
Csillapodó éheknek, ízekkel hevesen, lázasul.
Házúr, mit kínál, jó itókát, hazait, s borát,
Jókedvében fogyasztja, s részegül a társaság.
Mily csodás nap ez, jó illat, s jó étek,
Mit ád úrn?i, s nagyúri kegyes kézek.
Elj? az est, leple bódító, te kis kobold,
Az úrn? sok igét, s varázslatot mond.
B?vköre, mi mesér?l, s jóról áradozik,
Közben, nap sötétbe, ? tündérré változik.
Folytatja igéjét, hangja mámoros, s hódító,
Két szép szeme álomport szór, mi bódító.
Angyal szárnyon repül, a csillagos égen,
Étel, s mi ital b?báj, varázsol gyengéden.
Kunyhód, mit ád meleget, s jó helyet,
Nem találod, mit ott hagytál rengeteg.
Lelked magaddal háborúz, mit b?báj ront,
Nem találod önmagad, s a jó otthont.
Reggel patak tükrébe nézel, s rettensz nagyot,
Ki ez az ember, a másik hol hagyott?
Keresed a tündért, ki varázslatot tesz,
Veled jót, de más életet el nem vesz.
Tündér, ki jóságos boszorkány vala,
Rajta is fogott, az ura rossz jóslata.
Mágiát elveszít, s e világon ragad ? is,
Átok, mi béklyózó méreg, s köröm alatt tövis.
Csodás álom, mit hiszel, ébren alva,
Várod a megváltást, üres ?rben halva.
Vadul kapkodsz, elszálló lelked tudván,
S nem tudod ébredsz-e életre ezek után.
Eljön az este, s várod szíved varázslatát,
Koboldunk elj?, s lelkét sötétség hatja át.
Hol vagy, ki irányít, s mi a célja veled,
Mi miért történik, s mit ad épp neked?
Halványan érzed, egy let?nt kor virágát,
Mely illata enyészet, teste por, neve fejfáján;
Régmúlt id?d idézed, mi voltál egykoron,
Nemes lovag, h?s vitéz, s tiéd e várorom.
Régi kedvesed, kinek hoztál értelmetlen halált,
Bolyongó szép lelke, átélt sok ezernyi csodát.
Megnyugszik mára, s teste, ki új élet talánya,
Tündéred életednek, mai jóságos boszorkánya?
Kisboszorkány, kit átok sújt, új lélekt?l hajtva,
Boldogtalan, s zavart, mily új élet zakatoló malma.
Keservesen kapkod, rátör az iszonyú ijedtség,
Elj? az alkony, de szíve, megnyugvó csupa kékség.
Kobold, s boszorkány, kik lelke egyesül éjben,
Hoz patakpartra világot, az esti sötétségben.
Szentjánosbogarak, koszorúja táncot jár,
Kettejük szellemét?l, fénylik e nagy határ.
20060328
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!
|
|
