Napkorong

Hova kerültem?

Milyen ködös minden! Itt még nem jártam. Azt sem tudom valójában, hogy hol
vagyok.
Különös ruhát látok magamon. Nekem ilyenem nincs! Elkábítottak, és
elraboltak? Arra emlékszem csupán, hogy hazafelé tartok a sikátorban. Úgy
éjfél körül járhatott az id?. Nehezemre esett leveg?t venni ott. És
utána' nem emlékszem többre. A következ? képem az, hogy itt ébredek.
Egy t?zpiros selyemágyban fekszem. Falakat láttam magam körül, de mintha
nem téglából lennének. Valami puhább anyagból. Ami s?r?, mégis át lehet
rajta látni. Plafont sehol sem láttam. Magam felett sötét ?r nyúlt a
magasba. Felültem az ágyon. Jobban megszemléltem azokat a falakat. Egyre
közelebb léptem. A falakon végestelen végig írás. Jobban megnézve az az
írás nevek. Egy csomó név. Vajon kik ezek? Mit tettek, hogy ide került a
nevük? A szobában az ágyon kívül nem volt semmi. Nyugtalanítottak azok a
nevek. Felnézve láttam, hogy a nevekkel azok a falak is a magasba nyúlnak.
Ki akartam szabadulni onnan! A falakon átnézve lángcsóvák ezrei
nyújtogatták nyelveiket. Ki akarok innen menni! Ekkor, mintha valaki
hallotta volna, a fal egészen ködszer?vé vált. Féltem kilépni, féltem, hogy
az egyik lángcsóva megragad, és elégek. Bal lábbal reszketve kiléptem, majd
jobbal is. Fekete ruhám szoknyája követte lépteim. Féltem a lángoktól. Egy
nagyon közel jött hozzám. Távozz! Menj innen!
Semmit sem ért szavam. A láng hirtelen a magasba emelkedett, s akár egy
kéz, megérintette csupasz karom. Felszisszentem, pedig fájdalmat nem
éreztem. A jéghideg karomat mintha egy meleg kéz simította volna végig. Nem
értettem, hogy ez hogyan lehetséges. Más vonta el a figyelmemet. Súlyos
láncokat láttam, melyek súlyuk ellenére a leveg?be emelkedtek. A leveg?ben
egyre több szellemalak t?nt fel. Mindegyiknek emberarca volt, és szomorúan
lehajtották fejüket. Ruhájuk igen változatos. Testük áttetsz? szürke füst
csupán. Lábuk a bokájuknál összefonódott, és a lánc egy vastag gy?r?je
tartotta ?ket fogva. Vajon vágynak-e a szabadságra? Vagy beletör?dtek
sorsukba? Nem tudtam eldönteni, hogy tartanom kell-e t?lük. Olyan
ártatlannak látszanak. Csak nézték maguk alatt a játszadozó lángokat.
Nagyon sokan vannak. Minél jobban szemléltem ?ket, annál több t?nt fel
el?ttem. Úgy két méter távolságban lebegett t?lem egy szellemalak. Csak arra
tudtam gondolni, hogy ?k szellemek. Pár lépéssel közelítettem felé. Láttam,
hogy a csuklójáról lelóg valami szalag, azon írás. Egy név. El tudtam
olvasni a nevet: "Wiliam Monst" Mintha már ezt olvastam volna.
Mintha már láttam volna ezt a nevet leírva. Ugyanaz a kézírás, amire
emlékszem, és a vöröses-feketés tinta. Ami-ami nem is tinta, hanem
vér. Vérrel írták. Bevillant egy kép. Ez a név egy sötét alapon. Az is
ugyanúgy vérrel írva. Nem máshol, mint a falakon láttam ezt a nevet a
temérdek név között. Több szellemnek is megnéztem a címkéjét. Azok a nevek
is ismer?sek. Ugyanúgy fel vannak írva a falra. És az az írás'
az' az az én írásom! Az enyém! Nem értettem semmit. Váratlanul minden
szellemfej felemelkedett, s üveges szemeik rám meredtek. Mit akarnak t?lem?
A távolból valamiféle zajt hallottam. Meg?rültem? Mi van velem? A suttogást
egyre közelebb hallottam, és kezdtem megérteni. Most már láttam, hogy a
szellemalakok beszélnek, a szemembe merednek. Már tisztán értettem
szavaikat:
-Úrn?m, úrn?nk, úrn?m, úrn?nk-
egyre hangosabban hallottam:
-Úrn?m, úrn?nk, úrn?m, úrn?nk-
Mi ez? Hol vagyok?
Egyre fogyott a leveg?m. Lábam akaratom ellenére emelkedett a földr?l.
Éreztem, hogy mennem kell innen. Ami idehozott, az most visszavisz. Még
nem! Nem akarok! Még nem mehetek! Még tudnom kell, mi itt ez az egész!!
Egyre homályosabb lett a kép, eltorzultak a hangok a fejemben,
fuldoklok'
Sötét minden. Friss, esti leveg?, langyos szél. Újra itthon, újra a
sikátorban, ahonnan elindultam. Elmém most zavaros. Egyszer megfejtem
talán, hogy hol jártam, hogy mi az igazság.