Mibõl gondolod, hogy én mindent elbírok?
hogy a számûzetést én dalolva vállalom?
Mibõl gondolod, hogy átnézhetsz rajtam?
hogy mindent odaadok, s nem kérem vissza?
Mibõl gondolod, hogy próbára tehetsz?
hogy lelkemen könnyedén viszem a terheket?
Mibõl gondolod, hogy tût szúrhatsz szívembe?
hogy nem kell bekötöznöd a rákerült sebeket?
Mibõl gondolod, hogy sohasem lázadok?
hogy csak egy intésre lábadhoz borulok?
Mibõl gondolod, hogy húzom még az igát?
hogy számomra nincs és sohasem lesz határ?
Az a baj Szerelem, hogy régen itt vagy velem,
s mint a tenyeredet, úgy ismersz már engem.
Jól tudod, hogy mindent bírok és mindent vállalok,
bár átnézel rajtam de mindent neked adok.
Próbára tehetsz, minden terhet viszek,
s magamat gyógyítom, ha megsebzed a szívem.
Nem lázadok, szótlanul húzom az igádat,
lábad elé borulva mondom el imámat.
