|
 Vendég: 105
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Én: Hát eljöttetek. Látjátok egymást, s én is titeket.
Méla Undor: Tudom, hogy neked én vagyok az egyetlen.
Én: Dehogy tudod! Már régen elfelejtettél...
Méla Undor: Tán igaz. S te engem?
Én: Én nem tudlak.
Pacsirta: Rosszat érzek. A hangod is borús volt. Baj van?
Én: Ti vagytok a baj.
Kisasszony: Én nem értem miért vagyok itt.
Én: Én sem. Talán a ti hibátok. Talán az enyém.
Méla Undor: A tied, mert félsz tõlünk.
Pacsirta: Ugyan! (mosolyog)
Kisasszony: Tõlem? Félnél tõlem? Miért?
Én: Nem tõletek félek, hanem attól, amit kivált belõlem a jelenlétetek, az emléketek, és minden ami veletek kapcsolatos.
Méla Undor: De hármunk közül, csak hozzám volt igazán közöd.
Én: Ez nem teljesen igaz. Te voltál az egyetlen, aki hitegetett, aki úgy nézett rám, ahogy csak kevesen. Aki talán szeretett valaha egy pillanatig is...
Méla Undor: Fejezd be!
Én: ... aki megölelt, megcsókolt. Emlékszel arra az utcára?
Méla Undor: Emlékszem. De ritkán jut eszembe.
Én: Nekem annál többször. Fiatal voltam. Túl korán jöttél.
Méla Undor: Késõ ezen rágódni.
Pacsirta: És én? Jelentek számodra valamit?
Én: Többet, mint azt te gondolnád.
Pacsirta: Mióta?
Én: Amióta elõször beszélgettünk. Emlékszel rá?
Pacsirta: Persze. Akkor még magáztál.
Kisasszony: Mi viszont alig beszéltünk...
Én: Nekem elég volt, ahogy egyszer rám néztél.
Kisasszony: Hogy néztem rád?
Én: Igazából semmi különös. Csak mosolyogtál. Azelõtt sosem tetted. Lehajtott fejjel, halkan köszöntél, amikor elhaladtál mellettem.
Kisasszony: És az a baj, hogy egyszer rád mosolyogtam?
Én: Félreértettem. Ne haragudj.
Méla Undor: Érzelmileg labilis vagy.
Én: Tudom.
Méla Undor: Sokszor meg is botlasz.
Én: Te voltál a legnagyobb botlásom. Istenem, pedig hogy szerettelek!
Méla Undor: Már nem?
Én: Nem tudom. Inkább csak fáj a tudat, hogy máshogy is alakulhatott volna. Letelt a két év.
Méla Undor: De nem váltom be az ígéretem. Azóta sok minden változott.
Pacsirta: Én észre sem vettem...
Én: Nem néztél elég mélyen a szemembe. Ott volt minden.
Pacsirta: Ezek szerint ebben nem vagyok jó.
Én: Más jelek is voltak. Kerestem a társaságod. Mindenféle ürügyet találtam ki, csak hogy lássalak, hogy hozzád szóljak, s te válaszolhass. Hogy halljam
a hangod. Hogy minél mélyebben nézhessek a szemedbe. És az a mosoly...
Pacsirta: Nem tudtam...
Én: Most már tudod.
Méla Undor: Kerülöd a pillantásom. Ezek szerint mégis én hagytam benned a legmélyebb nyomot.
Én: Inkább a legmélyebb sebet.
Kisasszony: Kik vagyunk mi neked?
Én: Ti vagytok...
Méla Undor: Én az örök szerelmed vagyok.
Én: Nem tudom kik vagytok nekem. De nem egyszerû emberek az életemben.
Kisasszony: És miért pont mi?
Én: Ezt sem tudom.
Méla Undor: Akkor mit tudsz?
Pacsirta: Miért kínzod?
Méla Undor: Nem kínzom! Csak az eszébe akarom juttatni, hogy soha, de soha nem szabadulhat meg az emlékemtõl.
Pacsirta: Kedves fiú. Ne bántsd.
Kisasszony: Én nem is ismerlek igazán...
Én: Talán már nem is fogsz. Én hamarosan elmegyek.
Pacsirta: Lehet, én is.
Én: Annál jobb. Ha maradnál, túl közel lennél. Még akkor is, ha én megyek.
Kisasszony: Könnyebb lesz, ha elmész?
Én: Mindenképpen. De téged látlak még. Te maradsz, s néha én is visszatérek.
Kisasszony: Félek, nem bírsz majd a szemembe nézni...
Méla Undor: Az enyémbe sem tud. Gyáva vagy.
Én: Félek tõled.
Méla Undor: Hogy újra...?
Én: Igen.
Méla Undor: Gyáva vagy! De õszinte.
Pacsirta: Tulajdonképpen miért hívtál ide minket?
Én: Mert már elviselhetetlen volt a gondolatotok.
Méla Undor: Ezután is az lesz.
Én: Igen, de legalább tisztázok pár dolgot.
Méla Undor: Nem tisztázol semmit. Csak vallomást teszel. Azt sem tudod, mit beszélsz!
Én: Magammal tisztázom. Tudom, mit beszélek!
Méla Undor: Szeretsz még?
Én: Nem!
Méla Undor: Látod? Mégsem tudod!
Én: Igenis, tudom!
Méla Undor: Amíg be nem látod, hogy igazam van, addig elveszel a saját érzéseidben. Túlzottan alá vagy rendelve nekünk.
Kisasszony: Ezt miért kell...?
Én: Egy részem mindörökre szeretni fog. Egy piciny részem. Így követsz majd a sírba. És nem csak te! Mindannyian.
Méla Undor: Látod! Tudod te, hogy mirõl beszélek. Ha megtanulsz úrrá lenni az érzéseiden, és rajtunk, akkor irányítani is tudsz minden apró jelet, amit
szerinted mi küldünk feléd. Bár ezek a jelek csak a fejedben léteznek.
Én: Kivéve egyet! Ne felejtsd, milyen hatást váltott ki belõled a pillantásom! És ne felejtsd mi történt abban az utcában. Aztán a konyhában!
Méla Undor: Megcsókoltalak, mert kívántam! Talán csak az alkohol tette...
Én: Te tetted!
Méla Undor: ... talán én.
A Méla Undor föláll, s kimegy.
Kisasszony: Nem jutok szóhoz... váratlanul ért ez az egész, semmit sem sejtettem belõle.
Én: Nem mutattam ki, mert tudtam, hogy úgysincs értelme...
Kisasszony: Akkor most miért mondtad el?
Én: Mert nem bírtam tovább. Így talán könnyebb lesz.
Kisasszony: És ha mégsem?
Én: Idõvel biztosan. Nem leszek örökké a rabotok.
Kisasszony: Remélem igazad lesz... mennem kéne.
Én: Menj csak.
A Kisasszony föláll, s kimegy. Egyedül maradok a Pacsirtával. Õ nem szól semmit, csak bámul maga elé. Én nézem. Így megy hosszú percekig.
Pacsirta: Mit érzel?
Én: Zavarodottságot.
Pacsirta: Úgy értem irántam...
Én: Ez kényes kérdés. Nem tudom a választ.
Pacsirta: Szerelmet?
Én: Sokat gondolok rád. Megragadok minden alkalmat, hogy beszélgethessünk egymással. Van, hogy álmodok rólad. Féltékeny vagyok, ha mással látlak
beszélgetni... ez szerelem?
Pacsirta: Lehet...
Én: Akkor lehet, hogy azt érzek...
Ismét hosszú, néma percek. Én fölállok. Már nincs mondanivalóm. Úgy érzem talán sikerült tisztáznom a dolgokat. De az érzések még egy ideig
megmaradnak. A Pacsirta csak ül mozdulatlanul. vetek rá egy utolsó pillantást, majd távozok. Õ még egy ideig ott marad, aztán szárnyra kap, s elrepül
messze, a szabadságba. Külön utakon járunk. Én nem gondolok rá, s Õ nem gondol énrám. Elfeledjük egymást. |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
