Ezüstport szórt ránk az éj,
s fényesen kacaknak a csillagok.
Az éj leple alatt üldögélünk,
egymásba fonodva két karunk.
Látam ragyogó szemedben a tüzet,
s mégis reszketek melletted,
már nem fût holmi vágy,
már nem érzem úgy lényedet.
Válladra hajtom fejem,
s suttogom, hogy bocsáss meg.
Örök szerelmet ígértem néked,
s csak szenvedést kaptál velem.
Bocsáss meg,bocsáss meg kérlek,
hidd el én is könnyezem.
Ne sírj,ne sírj kérlek,
hidd el nehéz így nekem.
