Homályba veszett foszlányok,
Eltûnnek és most rád várok.
A magány a szívemben nem üvölt,
Csendesen, most álmodja a gyönyört.
Perzselõ szívembe teszed az érzelmeket,
A szemembõl a tûzõ Nap fénye lebeg.
Kinyílt lelkemben lesznek a rózsák,
Az ég színei pompájával varázsol át.
Gondolatomban õrzöm, amit itt látok,
Piros ajkadon csüngök látod?
Hozzád érve elmúlik amitõl rettegtem,
A két karodban már nem is reszkettem.
Homályos foszlányok eltûnnek csendesen,
Hozzád simúlva, szeretlek kélyesen.
Benned megtalálható ez az érzelem,
Veled lesz szép az életem.
Elhalványúlt fájdalmak elszállnak,
Melletted, már soha nem érhet bánat.
Eggyé válva élünk kettecskén,
A homály fedte szirtek tetején.
