|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Felett
Látom, hangyák sürögnek.
Itt nem ér el a mámor,
Itt csak én vagyok bátor.
Nem szól magam vagyok.
Mintha e lét máshol,
Mint piros virág a réten
S körülötte szürkeségben.
Idegen az anyaföld.
Hiába érzed magad,
Ki, mint alszol, nyugvást.
Mégis látod e keserû hatást.
S legyûr a lét.
Egy jobb világ, hol
te élsz tovább bennem,
Így kell történjen.
E másvilág, csakis enyém.
S lassan, megyek tovább,
Hív az elmúlás, kívánja,
hogy lépdeljek, azt ajánlja.
Lépcsõ, messze vezet, távol.
Mintha végtelen tenger.
S vad hullámok, rögös útjai.
Tudatom mély kútjai,
Melyben szunnyad minden.
Küzdve a buborék.
magasba fel, felszínre.
Törekszik az elmére,
Bár lelke marad.
Mégis,múlik az idõ,
de midõn felhõ.
Ébred a virég, nem alszik.
õ egy külön világban virágzik.
Világ, melyben beteg.
Nem lesz már kezdet.
S mégis elmebeteg.
Könnye száll a réten.
Bú, magány, keseredett.
S mindez kibõl lett e növény.
köszönöm, hisz köszvény.
Életed elmaró kezdete.
Utálat, mi nem múlik.
Ez maradt e vilgba,
de távozom lassan a bálba.
Mely a végét járja. |
|
|
- június 16 2008 08:40:37
Ez is szép, sõt gyönyörû, bár szomorú, de nagyon megfogott...
Tünde |
- június 16 2008 20:56:39
köszi  |
- augusztus 21 2008 11:26:48
Ebben a versedben megint észrevettem a különös hanghordozást, mondanivalód érdekes megfogalmazását.
Szép, de igencsak szomorú vers!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
