Napkorong

Szívembõl a fájdalom az éjszakába hasít,
Feljajdul a sötétség, átérzi kínjaim.
Velem együtt lélegzik, majd felzokog az öreg hold,
az emlékeket felvillantják vakuként a csillagok...

...csak a szemedet láttam... kértem tekinteted sugarát,
Bújkált, játszott benne a fény, álommá lett a világ.
Álltam meztelen, csak földönfutóként,
Egy csillagpárt kaptam meg alamizsnaként.

Józanságot és hitet dobtam le magamról,
Szakadozott gúnyát adott rám a hold.
Életem és becsületem a lábad elé dobtam...
...csak néhány órahossza... jó volt ajándéknak.

Mindent adni magamból, de rohantak a percek...
erre csak az képes, ki túlságosan szeret.
Tûz égette lelkemet, féltem, majd felrobban...
hogy ilyen létezik, sohasem gondoltam.

Mint fuldokló a levegõért, úgy kaptam érted én,
Mint sivatagi vándor az egyetlen csepp vízért,
Mint lekókadt kisvirág az üdítõ harmatért,
Mint számûzött remete a feloldozásáért...

Tiltott vizeken eveztem csónakommal hangtalan,
Nem tartott soká és összeomlott a váram.
A csillagpár küldte, tõle jött a fuvallat,
S fergetegként döntötte, tarolta váramat.

Nem kellett sok idõ, s hajótörött lettem,
Mindent elvesztettem, így gazdagodtam meg.
Üres lett a lelkem, bennem tornádó és hurrikán,
De nem ad nagyobb pusztítást, mint az a csillagpár.

Megsemmisülve állok, s nézek fel az égre,
Bár átléptél rajtam, nem segítettél fel,
Tõled örökre megtanultam, s látod, mégis szeretlek...
hisz, a szerelemben a csillagok is meghalhatnak egyszer.

Hozzászólások

Maryam - június 16 2008 22:30:27
Ezt a szerelmet kellett átélned, megtapasztalnod...az idõ elhalványítja a fájdalmat, vagy egy új szerelem. nagyon szép.

Maryam