Szívem érzelmeit csokorba szedtem,
A szerelelm tornyába egyedül vihettem.
Lenézek a torony tetejérõl,
A vágy forr az ereimbõl.
Arcomat símogatta a Hold sugara,
Rám borult a sötét éjszaka.
Egyedül lenni nem olyan jó dolog,
Vérzõ szívemben egy dal gong.
A szívem annyira fáj ma,
Galambok vigyétek a világba.
Hadd hallja meg a kedvesem,
Hogy mennyire szeretem.
Bíboros színben játszik a Nap,
Langyos szellõ suhan a fák alatt.
Azt suttogja: eljövök hozzád,
Két karomban vár a Menyország.
Csendes esõ csepereg az ereszen,
Kopogása hallatszik idefenn.
Akár a szívem dobogása,
Úgy hallatszik minden koppanása.
Csokorba szedett érzelem,
Szirmát bontja szívemen.
Illatában elmerülnél?
Gyere, ne késlekedjél!
Hamuszürke már az égbolt,
Tested lágyan fölém hajolt.
Forró csókra nyújtom a szám,
Amikor a Hold lesz az ég hátán.
Viharos bennem az érzelem,
Kettesben már jobb lesz nekem.
Szemedben egy parányi fény csillog,
Olyan, mint egy reményteli titok.
Felfedezem minden zugát,
Szívem a te szíveddel lát.
Minden hajnalban érintelek,
Csillagporral hintelek.
Csokorba szedtük az érzelmet,
Életünk gyönyörû egymás mellett.
jnikolett - június 17 2008 21:26:56
Nagyon szép! vannak a versben olyan részek amelyekbõl akár dal is lehetne.. engem leginkább népdalra emlékeztet- ahogy használod a szavakat. gyönyörû
