Száraz gazban szólalnak a tücskök a Nap égette síkon, a csillagoktól messze.
Pipacsok lehelnek egy utolsót a fonnyadt, vörös kalapjuk alatt.
Átadják magukat a zöldnek, néha fekete könnyekkel. Hangos tõlük a rét nesze.
Az ágakba csöndesen mar bele az esti szél, mitõl szemem megriadt.
Halkan zizegnek a szavak a fülemben, amit a szivárvány alatt belesúgtál.
Gyatra széltõl gyötrõdnek a fák, róluk a madarak is messze szöktek.
Lehelleted az enyém is volt. Lukas gégém mondja a magáét:
