Jön már az este, csendben, osonva.
Kertek alatt szürke fátylat vonva.
Szürkérõl feketére váltva ereszkedik le,
Egy magányosan álló, városszéli házra.
A ház asszonya fekhelyét készíti
Látszik rajta fáradt, helyét nem találja.
Ólom nehéz nappalok, álmatlan éjjelek
Vannak már mögötte,
egyedül töltött hosszú magányos évek.
/Júlia/
Torma Zsuzsanna - június 25 2008 08:22:12
Kedves Júlia!
Nagyon szépek érzékeltetted versedben a magányos, fáradt asszony estéjét.
És úgy van, ahogy írod, ha nagyon fáradt az ember, szinte nem találja a helyét, és még pihenni sem tud úgy, ahogy szeretné.
Remélem, nem saját magadad szimbilizálod a versben!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Maryam - június 25 2008 20:09:58
Megragadtad a pillanatot, a színek mindent elárulnak.
