Szavak jönnek a szavak után,
Soraim mögött újabb sorok.
S én csak nézem a világot bután,
Mert nem vagyok az, aki vagyok.
Nem találom a régi helyemet.
Az étel a tálban már kih?lt.
A forró kávé langyos lett,
A szó ajkamról menekül.
Vallanék. Vallanék ezerszer, százszor.
Vallanék valahol itt, vagy akár máshol.
De oly nehéz kimondani mi mélyen ül,
S oly szörny?, ha elrontom, és soha nem teljesül.
Várnék. Várok, s mégis megteszem.
Elvesztem a fejem.
Futnék már messze, míg szemem ellát,
S komor hangulat mikor kimondja: Viszlát.
Én jövök. Újra és újra megérkezem.
Leteszem már minden fegyverem,
S egyszer? magamként állok elé.
S egyszer majd bevallom, mit ma még nehéz.
denes - július 16 2007 20:05:00
Igazi tépel?dés a versed, önmgadban való bizonytalanság. Mert elrontani valamit oly könny? s helyrehozni néha már kés?.
Tibor
