Már nem érdekel többé a múlt,
Hogy a képek mögött mi lapult.
S mennyi minden keservesen fájt,
Hisz leküzdöttem annyi akadályt.
Nem a jövõnek élek, csupán a mának,
Kihaltak a régen engem éltetõ vágyak.
Meghaltál velük együtt te szõke lovag,
Szívem legmélyén is zárójelbe raklak.
Itt a nyár újra, tudtad, hogy visszavárlak,
S most emlékeiddel a szekrénybe zárlak.
Nem vagy örök te bátortalan, gyáva alak,
Íme, egész életembõl végleg kitakarítalak.
Átvette a helyed egy új mámoros szerelem,
Nem csalsz ki könnycseppeket ismét tõlem.
Menj el, takarodj innen messze, hagyj békét,
Annak ki én voltam, ne mond ki többé nevét.
Nagyon tetszik
