A gyermek királyi játéka,
egy vörös négyzet vala.
Mit neki adott egy koldus,
kit felnevelt a realizmus.
A játékot, minek formai világa egyszerû,
mondhatni fotószerû.
S mely oly megható, tiszta,
mint az Utolsó vacsora.
S oly nagy, mint a piramis,
s rejtélyekkel teli, hamis.
Az egész szõrnyen dekoratív,
ahogy az Isteni natura morta hív.
S ahogy az iszákos szakácsnõ mondja,
feladata az ész helyreállítása.
S a lapos hangulatú kisfiú,
ki kicsit most sápadt arcú,
ráébred arra a tudatra,
e tárgy helye a királyi galéria.
Hol majd a zwingerben megtalálja,
mi menedékhely számára,
hol ha élete nem lineáris,
jóra talál az imafülkében máris.
S íme, ebben megtalálható,
a természetesség, az impresszió.
