|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
Feledésbe boruló õszi reggelen,
Hasítva suhán át bennem az érzelem.
Kiállások hallatszanak a messzeségbe,
Csapatban sirályok sírnak nyugattól délre.
Könnyekben ázott szemem, most remeg,
Fázó tekintetem a messzeségbe mered.
Félve õrzött szívemet hová dugjam el,
Remegõ testemre senki sem felel.
Hamuszürke égbolton nincs fény,
Szívembõl kiapadt a remény.
Feledésbe tûntek álmaim,
Repülnének a vágyaim.
Suhanok a végtelenbe,
Kezem az arcomba temetve.
Csillagok között járok,
Senkit sem találok.
Érinti-e valaki kezem?
Melegség önti el szívem.
Nyíló szemembe süt a napsugár,
A vállamra, egy galamb száll.
Turbékold el édes madaram,
Hol az a hely ahol a szívem hontalan.
Feledésbe merülni kár volna,
Testednek, lelkednek, a föld az otthona.
Újra repít a hit, remény, bizalom,
Mert a szíved a szívemnek oltalom.
Feledésbe repülni nem fogunk soha,
Mert nem lehet a sors, ilyen mostoha. |
|
|
- július 17 2008 16:55:13
Alakilag is különlegesre sikeredett a versed, tartalmilag pedig olyan, mint egy látomás. |
- július 17 2008 17:21:32
Gyönyörû szép,
Természeti képekkel láttatott elmélkedés. |
- július 17 2008 20:12:24
"a szíved a szívemnek oltalom" - gyönyörû. Nem, nem lehet a sors olyan mostoha, hogy elszakít attól, akit szeretsz, ha ilyen csodaszép vallomásban mondod el, mit érzel. Gratulálok!  |
- július 17 2008 21:44:40
Vizuálisan is, tartalmilag is bombasztikus.
Maryam |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. december 27. szombat,
János napja van.
Holnap Kamilla napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
