Egy nyári este, mikor bíborba borult az ég,
Egymagam jártam az utat, ami vitt hazafelé,
A házunk udvarán a lépcsõre léptem volna,
De esõ hangja ért utol, a fülembe búgva.
Száraz esõ volt ez, a házunk falán omlott,
Zöld színe és a vadszõlõ illata átkarolt.
A sárga köves ház falán felfutott a növény,
Amit még az én anyám ültetett annakidején.
A kúszó virága pattogott lefelé a leveleken át,
Ez adta a hangot, de nem hozta az esõ illatát.
Sok kis sárga-zöld gördült le a mélybe,
Hogy végül összegyûljön a fal tövébe.
A nyári esõ nem kavart most felhõt
És nem hozott szivárványt, szellõt,
De belül örökre megmarad az illata,
És hogy milyen volt a száraz esõ halk dala.
Köszi!
