|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Még látom a dombok közé
simuló álmos kis falut, hol
gyermek voltam egykoron.
Látom, ahogy a fateknõ
Hajónk, siklik a kis tavon,
A fodrozódó hullámokon.
És milyen is a gyermekész,
Mi fel sem fogtuk a veszélyt.
......
Gyerekhad szalad az utcán,
Labdát kerget, visongva fut.
Majd elhalványul ez a kép,
S valaki, most eszembe jut.
Egy szõke kislány arca, aki
Rohant, rohant a mezõn át,
Ruhája lobogó lángokban állt.
Vidámságunk döbbenetté vált,
Ekkor láttuk elõször a halált. |
|
|
- július 20 2008 06:10:29
Drága Zsuzsu! Fantasztikus amit, és ahogy írtál! A Hideeg futott végig a hátamon.
Remekül megverselt emlék képek. Olyan tömény hogy szinte robbantja a gondolatokat és minden mondat egy regény hosszû fejezetévé vállik,
erõ van a versedben
Szeretettel: marica mama |
- július 20 2008 12:55:43
Hát igen, hiába mondjuk, hogy a baj nagyon hamar megvan, nem kérdezi mikor jöjjön, csak egyszer megtörténik.
Szerintem is drámai képsorok.
Szeretettel Joli |
- július 20 2008 19:26:05
Ha olyat írsz, ami írásra késztet, Te is kapsz ajándék verset.
Joli |
- július 20 2008 22:37:46
Végtelenül szomorú vers! Mindig szomorú a halállal találkozni, pláne gyermekkorban.  |
- július 20 2008 23:49:40
Alaptermészeted, kedves lágyságod, még jobban kiélezi a lefestett tragédia borzalmát.
Már az elsõ rész végén sejtteted a bajt aztán ránkzúdul a döbbenet.
a síró maszatos gyerekarcok...
Csodálatos az arányérzéked, le vagyok nyûgözve! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 15. kedd,
Enikő napja van.
Holnap Edit napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
