Felnött fejjel gyakran azon gondolkozom
Hogy milyen jó volt gyermekként a sorom
Szivesen gondolok a szülõi házra
Meg a gyermekéveim karácsonyára
Amikor a karácsonyfában örömömet leltem
Meg az ólomkatonáknak is örültem önfeledten
Megbecsültük akkor az apró örömöket
Hogy ruhára, ételre mindennap tellett
Nem vágytunk kocsira, hosszú utazásra
Esetleg télen a faluban a csilingelõ szánra
Nem volt rohanás, de volt idõnk alvásra
És jó volt tudni, hogy ügyelünk egymásra
Elszálltak az évek, és én felnött lettem
Sorsom balra fordult, és a jót rég feledtem
Néhány éve még anyámat is elvesztettem
Már-már úgy éreztem, hogy elhagyott az Isten
És ekkor egy álmomban megjelent elöttem
Anyám fehér fényben megszólitott engem
Mondta mosolyogva, sose bánkódj értem
Szólitott az Isten, úgy hát kellett mennem
Ha úgy kivánja ezt az isteni érdek
Talán egy jobb korban egyszer visszatérek
Eleget küzdöttem földi életemben
Itt nyugalom van, és békesség köröttem
Minden élõsejt, részecske széles e világban
Benn van a nagy születés-pusztulás-körforgásban
Mert minden megújulás, születés a halálból fakad
Igy érvényesül a teremtõ Egyetemes Akarat
És amig mulandó testünk a földben rohad,
Szellemünk tovább él és örökre fennmarad
Megszólalt a csörgõ, és elillant az álmom
Feküdtem még remélve , hogy viszontlátom
Majd hosszú ideig néztem a mennyezetet
Mert e találkozás felkavarta lelkemet
Aztán mintha mi sem történt volna
Lassan visszazökkentem a hétköznapokba
