|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Ma már nem tudom, hányadszor futnak össze könnyeim csillogó szemembe,
Ezerszer is csak te, csak te juthatsz eszembe.
Kegyetlen az élet kegyetlen a halál, kegyetlen minden, mi még reá vár.
Ezek után nem tudom, mi jöhet ma már.
Töredéke ez? Vagy megkaptam már mindent, mi jár?
Töredék a fájdalom, s töredék a remény,
Tudom, hogy soha nem lehet õ az enyém.
Elúszott a szívem, a lelkem, s õ vele együtt mindenem,
Többé már meg sem kereshetem,
S ha keresném is hiába, nem lelem.
Fáj, fáj, borzongat e kétely s minden élõ bosszú,
Oly kegyetlen az élet, s a szenvedés is hosszú.
Nem bírom, nem élhetem,
Folyton csak azon vagyok, vajon meddig létezem.
Meg virradt bennem mára,
Magára maradt az összes bánat.
Magára maradt, enni sem kér, sõt inni sem,
Csak az én lelkem ily gyermeteg.
Éhes, szomjas, szeretetre vágyik,
De nem talál semmit, csak árváit.
Árváit kik csak nyúzzák szívét, lelkét,
Kik meghiúsítják az össze tervét.
Nem lehet moccanni sem tõlük,
Pedig már megfonnyad öreg bõrük.
Az idõ múlik, már testük sem a régi,
Csak érzéseik azok, mik õket mindig tépik.
Folyton, hasztalan, nem lehet megnyugvás,
Mondják, hogy majd a tanulás.
Tanulás? Nevettetõ kijelentés,
Semmit mondó örök ellenvetés.
Jó pap, holtig tanul s bízik szüntelen,
De a lelke, s reménye neki tán végtelen.
Egyszerû, gondterhelt ember hát mit tegyen?
Ezek után még boldog, bizakodó legyen?
Nem, nem lehet, nem is tudna az lenni,
Nem tudná már senki sem szeretni.
Elég volt, besokallt, minden probléma rá maradt,
Búsan egyedül, a gondoktól menekülve, egyre gyorsabban haladt.
Ám még õ haladt, az idõ egyre lassabban ballagott,
Meg ágyazott, s békét lehelt, egy régi pamlagon.
Pamlagon, heverõn, de sokáig nem maradt,
A hajnal, ily hamar még soha nem virradt.
Eljött a reggel, a kikelet, s végül az utolsó kenet.
Nem bírta tovább, elhanyatlott, de végül békére lelt.
Így bizakodj, hátha jobb lesz egyszer.
Szenvedve tán, de a jó meglel.
Egyszer, talán, valamikor, lehetséges,
Megváltás lesz, de addig nem menekülhetsz.
Menned kell, tova kell lépned, s nem szabadulhatsz,
Így is - úgy is, csak ugyan oda juthatsz.
Szenvedsz jobbra, szenvedsz balra,
Nagy betûkkel van kiírva, a szemközti falra.
Magad vagy, nem érzed senki társaságát,
Csak a sötét vakságát.
Sötétség?! Vak?!
Legalább nem látja elnyûtt arcodat.
Oly néma a szó is, ha nincs benne érzés,
Nem hallod, akármilyen a pozitív megérzés.
Megérzés? Csalóka az is, ne higgy neki,
Õt már semmi sem érdekli.
Menne, csak menne tovább, vidáman,
De nem mehet, mert összeroskad kínjában.
Itt az idõ, eljött a vég.
Elfogyott körötte az éltetõ lég.
Elszendergett, békét lelt.
S fel onnan már soha többé nem kelt. |
|
|
- július 25 2008 06:19:02
Bizony, szomorú a versed, de én is azt mondom, a jó majd meglel.Ezek a kétségek és reménytelenségek pedig tovatûnnek majd. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2026. június 04. csütörtök,
Pünkösd, Bulcsú napja van.
Holnap Pünkösd, Fatime napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
