Egy röpke szárnyú kismadár sûvít a szélben,
Repül, bele a távoli messzeségbe.
Csapkod szárnyával, egyre gyorsabban,
Míg rá nem jön, hogy teljesen hasztalan.
Amit keresett, nem leli,
Feladata, már csak feledni.
Sír, szorong, de mégis harcolna,
Még akkor is, ha fájdalma szétmarcangolja.
Küzd, bár szárnya már nehezen bírja,
S a múltat, még mindig vissza-vissza sírja.
De mégis erõs, s töretlen,
Bár gyenge szárnya már oly erõtlen.
Mégis küzd, harcol, csatázik,
Még ha dermedt teste vihartól is fázik.
Erõs szél, s sûrû csapadék nyomorítja
Törékeny szárnyát, piciny szívéhez szorítja.
A végsõkig bízik, s szökken,
Hátha lesz még része némi örömben!
