Utoljára nekem adtad a gyönyör csodáját,
Mit álmodni sem mertem, mégis megtetted,
Minden észérv ellenére követted szívedet.
Miénk a szerelem fájdalmas búcsúajándéka.
Aznap láttuk egymást utoljára, tudom, drága.
Mint a villamosszékben ülõ fél-élõ elítéltnek,
A kívánságom teljesült. De nem haltam meg.
Eddig csukott szemmel jártam. Nem akartam
Észrevenni a mellettem halkan ballagó varázst,
Szép szemek kíváncsi, pajkos, átható mosolyát,
Csak õriztem a legszebb álom elhamvadt porát.
Ma feltakarítom összetört álmunk romhalmazát,
És megépítem belõle új életem erõs szikla-várát.
Ott talán meglelem vergõdõ lelkem azúr vigaszát.
Szép és szomorú a versed! Mindenki csalódik olykor! Én csak egyet kérnék tõled ne építs „erõs szikla-várat”, tapasztalatom szerint onnét kijutni és oda bejutni is igen nehéz!
Építs inkább egy szép világot ami részben igazi és ahol jól érzed magad!
Tisztelettel: Lucky
BeYu - augusztus 06 2008 08:39:27
Csatlakozom Lucky véleményéhez!
Bár az erõs szikla-várat máshogy is lehet értelmezni...
"Csak õriztem a legszebb álom elhamvadt porát."...csodás megfogalmazás!
Üdvözlettel:
BeYu
mimone - augusztus 06 2008 11:56:56
milyen helyesen ki lehet írni magunkból az érzéseket,s reményteljessé tenni...."ott talán meglelem vergõdõ lelkem azúr vigaszát"mine-jó lett!
Magdileona - augusztus 06 2008 23:16:17
Azért mindenképpen jó érzés, ha van mire visszaemlékezni. Egy búcsú többféle lehet - azért a tietek nem volt semmi. Kicseng minden versedbõl... nagyon szép lett ez is.
Szeretettel: Magdi
