|
 Vendég: 116
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Borostás az arcom,
Megfáradt a lelkem,
Nyugalmat csak késõn,
Egy boldog szírten leltem!
Most nézem a naplementét,
Ezer tündér hada engem ölel,
Ám a várva várt lelki fényem,
Megsem, mégsem jön el!
Magam vagyok, magam,
Én mégsem rémülök,
Csak nézem lelkem mélységét,
S érzem, egyre jobban szédülök!
Látok mindent, mindent,
Az utam, benne a keresztem,
Melyet a néma világ fájdalmába,
Néha napján, csendesen beleeresztek.
De nekem nem kell sajnálat,
Nem csüggedésre születtem,
Hanem, hogy szívnek szavával,
Új, hamvas, érzõ rózsákat ültessek!
A föld pora néha elragad,
Elszédít a csábos mosoly,
De nem sokáig maradok,
Átprogramozott fogoly!
Az én szívem tudod mi?
Egy végtelen nagy regény,
Melyet boldogan olvas,
Gazdag, és szegény! |
|
|
- augusztus 06 2008 08:24:31
Aki látja saját útját már tudja merre menjen, sokaknak még csak elképzelésük sincsarról, hogy merre induljanak! 
Örülök, hogy te nem ragadsz le a sajnálatnál. 
Remélem ez a "végtelen nagy regény" nem a csüggedésrõl fog szólni továbbra sem...
Üdvözlettel:
BeYu |
- augusztus 06 2008 08:28:13
Gyönyörû, fájdalmas vallomás! Tetszett, kedves Szomszéd! |
- augusztus 06 2008 09:47:01
Kedves Szilárd!
Teljesen igazgad lehet, mivel a magam részérõl boldogan olvasom alkotásaidat.
Nagyon szép a versed!
Üdv.: Torma Zsuzsanna |
- augusztus 06 2008 11:41:02
csakis átélt gondolatok ,amik itt leperegtek szemem elõtt s szíven csapnak,hogy ébresztõ....vannak még hasonló emberek.-szép!baráti kézfogás...mine |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
