Napsütésben egy tisztáson fekve,
finom mezõ illata száll a szélben,
fûszálat rágcsálván,
felhõket nézvén.
Könnyednek érzem magam,
mintha én is egy felhõ volnék.
Hallgatom a fák susogását,
a fûszálak, levelek énekét.
Sok-sok kis felhõcske,
vándorol az égen.
Mindegyik más,
folyamatosan alakulnak.
Majd hirtelen szertefoszlanak,
mintha sose lettek volna.
Egy pillangó szálldos fejem felett,
a kezemre száll, pihenget.
Gyönyörû színekben pompázik:
narancssárga, kék, piros, fekete.
Egy fuvallat elviszi,
én pedig csak nézem, ahogy messze száll.
Torma Zsuzsanna - augusztus 08 2008 08:06:44
Nagyon szép vers, kedves Alesia!
Én magam is többször átéltem ezt az élményt, amit itt leírtál!
És van olyan lepke, ami ennyi színben pompázik, csak vagy nagyon kihaltak, vagy én nem vagyok olyan helyen, ahol láthatnék ilyen szépet!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Artemiszia - augusztus 08 2008 21:45:17
tüneményes... ez a szó jutott elõször róla eszembe.
